Történetünk


Iskolánk a jelenlegi épületben 1975-ben kezdte meg működését Egészségügyi Szakközép- és szakiskola néven. Azonban egészségügyi képzésünk története sokkal régebbi, 70 éves múltra tekint vissza . A kezdetekben a József Attila Gimnázium ( ma Ciszterci Szent István Gimnázium) adott otthont 35 évig az egészségügyi szakközépiskolai osztályoknak. Majd 1975-ben a Gyümölcs utcai épület átadásával a képzés és az iskola is önállósodhatott. Büszkeséggel tölt el mindnyájunkat, hogy nagyon sok jól képzett szakembert adott és ad ma is iskolánk városunknak és megyénknek egyaránt.

Az évek során az egészségügyi szakképzés átalakítása iránti igény is felmerült. A bekövetkező változást segítette az Európához történő felzárkózás belátható közelsége is. Így pályázott iskolánk az „Emberi erőforrások fejlesztése” világbanki programban. Majd a humán szakmacsoport nyertes tagjaként, 1993-ban beindíthattuk a szakközépiskolai világbanki képzést, mely megfelelt a változó kor változó igényeinek. A világbank 200 ezer $ értékben járult hozzá egészségügyi képzésünk eszközparkjának fejlesztéséhez. Ez egyedülállónak számított abban az időben és egyben megalapozta azt is, hogy a régió kiemelt egészségügyi képzést folytató intézménye legyünk.

Emellett 1992-ben iskolánkban beindítottuk a gimnáziumi képzést is. A kezdeti általános tantervű képzés mellett három ével később a biológiát és kémiát nagyobb óraszámban oktattuk, nagyobb esélyt adva a szakirányban továbbtanulóknak. A majd egy évtizedes gimnáziumi képzés után iskolánk megkapta a fenntartótól - SzMJV Önkormányzatától - a környezetvédelmi képzés elindításának lehetőségét, mivel személyi és tárgyi feltételeink ehhez adottak voltak. Ezen a területen is folyamatosan fejlesztjük eszközparkunkat és azon fáradozunk , hogy a környezetvédelmi képzést befejező tanulóink megalapozott, piacképes tudással állhassanak munkába, vagy tanulhassanak tovább a felsőoktatásban.

1994-ben felvette intézményünk Bugát Pál (1793-1865) nevét, aki orvos , nyelvújító , valamint a Természettudományi Társulat elnöke volt.
Alapvetően kétféle képzéssel foglalkozunk: egészségügyi és környezetvédelmi érettségi alatti szakközépiskolai, valamint az OKJ –ben szereplő szakképzésekkel. Ez utóbbiakat a jelentkezők számától, érdeklődésétől, valamint a munkaerő-piaci igényektől ( az RFKB által támogatott) és lehetőségeinktől függően indítjuk. Nappali tagozatos képzéseink mellett esti és levelező, valamint tanfolyami képzések is találhatók kínálatunkban.
9-12. évfolyamokon az érettségire és felsőfokú továbbtanulásra felkészítés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szakmacsoportos alapozó oktatásra. Emellett indítunk 5 évfolyamos nyelvi előkészítő osztályt is, ahol 9. évfolyamon heti 14 órában oktatjuk az idegen nyelvet és kiemelt helyen szerepel az informatika tanítása is. E tárgy keretén belül pedig gépírást is tanítunk diákjainknak. Majd 10. évfolyamon ez az osztály a normál ( 4 éves) környezetvédelmi képzésben folytatja tanulmányait és 13. év végén tesz érettségi vizsgát.

Tanulóink létszáma a nappali és levelező tagozaton évente hétszáz körül mozog. Az iskolánkba járó tanulók nagy része Fejér megyei, de jelentkeznek hozzánk a környező megyékből is. A szakképzésben tanuló diákok nagy része az iskolánkban érettségizett tanulók közül kerül ki.

Ökoiskolaként feladatokat vállaltunk környezetünk megóvására, a fenntarthatóság érdekében. Ennek keretében szelektív hulladékgyűjtés, papírgyűjtés, elemgyűjtés, fásítás, virágültetés, őszi takarítás, környezetvédelmi előadások tartása folyik iskolánkban.

A szakképzésben előírt szakmai gyakorlatok lebonyolításában legfőbb partnereink a székesfehérvári FM Szent György Kórház, az Országos Mentőszolgálat székesfehérvári mentőállomása, a „Százszorszép” Bölcsőde, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a IV. sz. Bölcsőde, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon valamint a FM Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja.
Jó kapcsolatot tartunk fenn a működésünket meghatározó és segítő szervekkel, intézményekkel, támogatóinkkal, hátrányos helyzetű, vagy szociálisan rászoruló tanulóink érdekében közreműködő szervekkel ( pl. Családsegítő Központ, Rév-ambulancia, SZETA, FINTI, Caritas) a Magyar Ifjúsági Vöröskereszttel).

Közvetett partnereinkkel kölcsönös, egymást támogató kezdeményezéseink voltak, illetve vannak még ma is:
Kezdeményezésünkre FM Szent György Kórház ápolási igazgatója már két alkalommal is lehetővé tette egészségügyi tanáraink számára az új technológiák , korszerű gyógyszerek megismerését a kórház betegellátó osztályain. Meghívást kapunk és részt veszünk a kórház nagyobb rendezvényein ( Ápolók Nemzetközi Napja, Szent György Nap …).
A Denso üzemlátogatási lehetőséget kínált fel számunkra, amellyel éltünk is.
Részt vehettünk az Alcoa-Köfém és a Denso környezettudatos iskolahálózat programján.

Iskolánk a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt bázisiskolája, így szükség szerint helyet adunk és részt veszünk az általuk szervezett versenyeken.
A helyi közösségi életben a Városi Diákgála rendezésével veszünk részt.

Nyitottak vagyunk minden új irányában, amelynek bizonyítéka, hogy korábban két világbanki tantervfejlesztő programban is részt vettünk. Így a világbanki humán szakközépiskolai képzés programjának kidolgozásában, valamint a „Piacorientált szakképzés fiataloknak” világbanki program keretén belül a csecsemő és kisgyermekgondozó-képzés kompetencia alapú, moduláris képzési programját dogozták ki kollégáink a területen dolgozó szakemberek közreműködésével.

Az iskolánkban folyó munka színvonalának emelése érdekében a 2000/2001-es tanévtől teljesen önállóan kezdtük el a minőségfejlesztési munkát a Comenius I. közoktatási minőségfejlesztési program alapján. Munkánknak köszönhetően 2007-ben elnyertük a Fejér Megyei Minőségdíjat.

A 2008/2009-es tanévtől iskolánk a négy iskolát egyesítő Belvárosi I. István Középiskola TISZK tagintézményeként folytatja munkáját.