Főoldal


Már csak nap van a következő nyári szünetig!

Köszöntő

Motikáné Tóth ÉvaSzeretettel és tisztelettel köszöntöm iskolánk honlapjának látogatóit! Köszönöm, hogy megtisztelték intézményünket érdeklődésükkel. Remélem, sikerül felkelteni figyelmüket iskolánk iránt, ahol a humán szakterülethez tartozó egészségügyi és szociális képzések mellett a műszaki szakterülethez tartozó környezetvédelmi képzésben is oktatjuk diákjainkat. A Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézményének mottója egybecseng Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk gondolataival, mely szerint "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."


Motikáné Tóth Éva
tagintézmény-vezető


Városi Diákgála információk!

A 2012-es Városi Diákgáláról információk ITT

Valamint letölthető a jelentkezési lap ITT